A sorozatról » Történet

Történet

A Bogyó és Babóca sorozat első kötete 2004-ben jelent meg az építészmérnök végzettségű Bartos Erika rajzaival és szövegével, a Pozsonyi Pagony könyvkiadó gondozásában. A sorozat hamarosan a legkisebbek kedvencévé vált, népszerűsége szájról szájra terjedt. Az első kötetet sok újabb könyv követte, a mesékből egy magától fejlődő, szeretetből táplálkozó sorozat bontakozott ki. A két főszereplő Bogyó, a csigafiú, és Babóca, a katicalány.

A sorozat az óvodás korosztálynak szól, a témák a mindennapok egyszerű eseményeiből merítenek. A legkisebbek számára is érthető nyelven és gyerekrajzszerű grafikával dolgozzák fel az óvodás évek örömeit, nehézségeit és konfliktusait. A könyvek sok nehéz témát, csúfolódást, irigységet, félelmet, alvásproblémát, bűntudatot is körbejárnak, a Csillaglány című epizód a legszebb elmúlásról szóló történetek között is helyet kapott. A Bogyó és Babóca sorozatot Tóth Ákos, Faludy-díjas kortárs irodalom- és Tandori-kutató részletesen méltatta „Történetek a fűszálak közül” című cikkében.

A sorozathoz kezdettől fogva hozzáfonódott a bábművészet. A szerző az első kötet indulásakor megvarrta a mesék szereplőit, és férjével ketten számtalan magyar könyvtárban elbábozták a meséket. Később a szerző bábokkal illusztrált könyvet és bábkiállítást is összeállított, mely sok helyre kapott meghívást bel- és külföldön egyaránt. A Bogyó és Babóca bábkiállítás a hazai bábművészet legnagyobbjainak, Foky Ottónak (Mirr Murr megalkotója), vagy Bródy Verának (Mazsola megalkotója) is kivívta elismerését. A Bogyó és Babóca sorozatból az évek során több nagyszerű bábfeldolgozás is készült, így a Kolibri Bábszínház, vagy a Kaposvári Csiky Gergely színház előadása.

A sorozat szerepe tetten érhető a magyar gyerekirodalom kétezres évek elején tapasztalt felvirágzásában. A magyar diafilmgyártás szintén a Bogyó és Babóca sorozattal kelt ismét életre, több mint tízéves téli álom után. Ez volt az első diafilm, mely modern, digitális technikával készült, ismét felélesztve ezt a gyermeklelkű, szeretetteljes, békés műfajt. Szintén a Bogyó és Babóca sorozat törte meg a magyar animáció csendjét: csaknem húsz év szünet után ebből - az akkor már könyvpiaci bestsellernek számító - sorozatból készült először összefüggő rajzfilmsorozat.
 

A könyvsorozat 2014-ben ünnepelte tízedik születésnapját, a Pagony kiadó egész napos gyerekrendezvénnyel és hatalmas tortával köszöntötte a szerzőt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Bogyó és Babóca sorozat számos jótékonysági ügyet szolgál, és a Magyar Szabadalmi Hivatal védjegyoltalmát élvezi.

A szerző sokrétű karitatív tevékenységének egyike, hogy Bartos Erika sok évvel ezelőtt elindított egy saját akciót, melynek keretében minden évben két alkalommal, gyereknapon és karácsonykor ajándékcsomagokat sorsol ki a jelentkező, szerény anyagi helyzetű óvodák között. A küldeménybe társasjátékok, kirakók, mesekönyvek kerülnek: a Bogyó és Babóca sorozat, verseskönyvek és a szerző további meséi. A szerző ezt a vállalást kizárólag saját forrásból végzi.

 


Meseprogram

Boldogan tartok meseprogramot Bogyó és Babóca meséimből a legkisebbeknek. 

TOVÁBB...

Ország Játéka Díj 2023

Bogyó és Babóca - Ország Játéka Díj

TOVÁBB...

Aranykönyv díj

Aranykönyv-díjat nyert a Bogyó és Babóca buborékot fúj című kötet.

TOVÁBB...

Új Bogyó és Babóca társasjáték!

Új Bogyó és Babóca társasjáték! 

TOVÁBB...

Vöröskereszt

Bogyó és Babóca - megalkotójuk Bartos Erika írónő segítségével -pénzadománnyal támogatják a Jótékonysági Alap működését.

TOVÁBB...

iPad applikáció

A Once Digital Arts stúdiójában mobil applikációs feldolgozás készül a Bogyó és Babóca sorozat legnépszerűbb kötetéből, az Évszakos könyv négy meséjéből!

TOVÁBB...