Cseppek.hu - 2011.08.
redbandita, 2010. augusztus 4. 19:31
Láttunk már olyat, hogy egy könyv filmvászonra kerül. Ez nagyon nehéz ügy, mert sokszor nem sikerül visszaadni a könyv „hangulatát”. Ez talán még nehezebb egy sikeres, több mint százezres példányszámban eladott mesekönyvvel. De a Bogyó és Babóca augusztusban mozikba kerülő első 13 részének sikerült bevarázsolni minket Bartos Erika (a könyvek írónőjének) világába! Fantasztikus 70 percben volt részem! Köszönöm!
Augusztus 12-től látható a hazai mozikban Bogyó a csigafiú és Babóca a katicalány kalandjainak első 13 része. Minden rész 5 perces, és külön címe van: A barátság, A fülgyulladás, A szivárvány, A papírsárkány, Télapó, A barlangi pók, Karácsony, Boszorkányok, Egy nap az óvodában, A kis dongólány, A hóember, Tengeri kaland, és a Tücsök hegedűje. Nekem a téli részek voltak a kedvenceim, mert nagyon szép volt a téli táj, a hóesés.
A filmeket M. Tóth Géza (akit már Oscar díjra is jelöltek) és Antonin Krizsanics rendezte, Bartos Erika könyvei alapján. A Bogyó és Babóca célközönsége elsősorban a kisgyerekek, óvodások, kisiskolások. M. Tóth Géza a sajtótájékoztatón elmondta, hogy eredetileg nem is akarták bemutatni moziban a filmet, a Kedd Stúdió egy 26 részes TV sorozatot akart gyártani. De tartottak egy próbavetítést, ami annyira népszerű volt, hogy úgy döntöttek mozivászonra viszik a sorozatot. Most 13 részt láthat a nagyközönség, a következő 13 részt 2011 májusában mutatják majd be.
Az epizódok hagyományos rajzi animációs technikával, illetve 2D technikával készültek. Az utóbbi húsz évben nem jött ki a Bogyó és Babócához hasonló magyar gyártású rajzfilmsorozat. A gyerekek egyébként otthon is élvezhetik majd a sorozatot, hiszen októberben DVD-n is megjelenik, illetve decembertől két televízió is műsorára tűzi. Még folynak a tárgyalások de valószínűleg a Minimax és a TV2 vásárolja meg majd a sugárzás jogát.
A Bogyó és Babóca zenéjét, és főcímdalát a gyerekek körében népszerű ALMA együttes adja elő. Nekem pedig a legjobban az tetszett a filmben, hogy minden figura szinkronhangját, és a mesélő hangját is Pogány Judit adja. Szerintem nem is találhattak volna jobbat! Pogány Judit elmondta, hogy eddig kb. hetven különböző hangon szólalt meg a felvételek során. Én már itt elájultam, azt gondoltam ez elképesztő! De a művésznő hozzátette, hogy a rekordja 103 különböző hang, amit a Pompom mesékben adott elő!
Bartos Erika elmondta, hogy nemsokára megjelenik a 15. könyv (melyekben egyébként 2-2 történet található). De még 7 kézirat kész van már, és további ötletei is vannak! A könyvek 2008-ban, és 2009-ben is az év gyerekkönyvei lettek. Pogány Judit és Antonin Krizsanics is elismerően nyilatkozott a mesekönyvekről, Pogány Judit unokája pl. közel egy éve mindennap felolvastatja Bogyó és Babóca kalandjait!
Szerintem nagyon jól sikerült a Bogyó és Babóca. Bármilyen kisgyereknek bátran le merném vetíteni, mert teljesen erőszakmentes. Emellett minden résznek van tanulsága. A figurák pedig nagyon jól sikerültek, átadják az érzelmeket, együtt nevetünk, sírunk a kis állatokkal. Mert nem csak két szereplő van, hanem elég sok pl. Pihe a pillangó, Baltazár a méhecske, Vendel a szarvasbogár, Szellő a szitakötő stb. Az én személyes kedvencem Bogyó a csigafiú volt.
A kis réten (ahol a szereplők élnek) minden nagyon szép, és elképesztően színes. A házikók pedig egyszerűen imádnivalók! A Bogyó és Babóca olyan gyerekkori élményeimet jutatta eszembe, mint a Kisvakond vagy a Lolka és Bolka történetek.
Felnőtt létemre jó érzés volt hetven percre ismét gyerekké válni, elvarázsolódni Bogyó és Babóca világába! Még egyszer szeretném megköszönni ezt a felejthetetlen élményt Bartos Erikának, illetve a rendezőknek: M. Tóth Gézának, illetve Anton Krizsanicsnak! Már most várom a következő 13 részt, és azt, hogy bemutathassam Bogyót, Babócát és barátaikat a hároméves (Kisvakond rajongó) unokaöcsémnek!
Bogyó és Babóca - 13 rész, magyar animációs film, 70 perc, 2010 Rendező: M. Tóth Géza, Antonin Krizsanics Szereplők: Bogyó, Babóca, Pihe, Vendel, Ugri, Baltazár, Döme, Szellő, Egon
http://cseppek.hu/cikk/2419bogyo-es-baboca-13-resz
Boldogan tartok meseprogramot Bogyó és Babóca meséimből a legkisebbeknek.
TOVÁBB...Bogyó és Babóca - Ország Játéka Díj
TOVÁBB...Aranykönyv-díjat nyert a Bogyó és Babóca buborékot fúj című kötet.
TOVÁBB...Új Bogyó és Babóca társasjáték!
TOVÁBB...Bogyó és Babóca - megalkotójuk Bartos Erika írónő segítségével -pénzadománnyal támogatják a Jótékonysági Alap működését.
TOVÁBB...A Once Digital Arts stúdiójában mobil applikációs feldolgozás készül a Bogyó és Babóca sorozat legnépszerűbb kötetéből, az Évszakos könyv négy meséjéből!
TOVÁBB...