Sajtó » Cikkek » Élet és Irodalom 2006

ÉLET ÉS IRODALOM - 2006

Ex Libris
Bogyó és Babóca világot lát – Balázs Eszter Anna írása

Ez az a sorozat, amit rég kiszúrtam magamnak, és alig vártam, hogy végre, kisfiamra hivatkozva, megvehessem magunknak. Kedves rajzokkal teli, gyönyörű kiadás. Már magáról a borítóbelsőről is órán át lehetett mesélni, vagy beszélgetni egy nagyobb gyerekkel. De az egy év alattiaknak – akik élvezettel fedezik fel a környező világ ábrázolásait, és a szemük a színes és egyszerű vonalvezetésű dolgokat látja jól – szintén ajánlható. A legnagyobb tévedésen alapszik ugyanis az a mai divat, hogy halványpasztell színekkel kell körülvenni a gyereket, mert az megnyugtató. Épp ellenkezőleg: az újszülött számára a fekete-fehér csíkok és körök a világ legizgalmasabb és leghasznosabb ingerei, mivel ekkor tanul fókuszálni. De később is élénk és határozott vonalakra, élénk színekre van szüksége ahhoz, hogy élesedjen a látása.

A Bogyó és Babóca sorozat (kötetenként két mese) ezt mind figyelembe veszi. Bartos Erika, aki egyébként maga írja és rajzolja a könyveket, három gyermeke legnagyobb boldogságára, pontosan tudja, hogy a legkisebbeket a képek olvashatósága izgatja, így minden illusztráció a történet egy-egy pillanatát merevíti ki, de olyan részletgazdagsággal, melynek révén az egy sokfélesége is tematizálódik. Egy-egy oldalon, ha éppen azt igényli a hallgatóság, percekig lehet csupán megnevezni a tárgyakat, élőlényeket és színeket. A stilizált arcokról és modellszerű mozdulatokról (kedvencem az annyira kifejező és életszerű mutogatás) a gyermek is könnyen leolvashatja a szereplők érzelmeit. Emellett a katicalány és a csigafiú kalandjai rövidek és egyszerűek – először csónakáznak a tengerhez, ott megismerkednek a polippal, majd a szivárványhalak segítségével hazajutnak; a másik mesében pedig elkötnek egy űrhajót, és fura űrlényekkel találkoznak. A történetek szókincsbővítésre is lehetőséget adnak, az első mesében a tengeri állatok, a másodikban a Naprendszer bolygói szerepelnek. A szerző, akinek honlapja is üde pillanatokat szerez az érdeklődőknek, több apró, mindennapi eseményt (fogmosást, testvérvárást, oltást) kedvesen elmesélő kötettel van jelen a könyvpiacon.


Meseprogram

Boldogan tartok meseprogramot Bogyó és Babóca meséimből a legkisebbeknek. 

TOVÁBB...

Ország Játéka Díj 2023

Bogyó és Babóca - Ország Játéka Díj

TOVÁBB...

Aranykönyv díj

Aranykönyv-díjat nyert a Bogyó és Babóca buborékot fúj című kötet.

TOVÁBB...

Új Bogyó és Babóca társasjáték!

Új Bogyó és Babóca társasjáték! 

TOVÁBB...

Vöröskereszt

Bogyó és Babóca - megalkotójuk Bartos Erika írónő segítségével -pénzadománnyal támogatják a Jótékonysági Alap működését.

TOVÁBB...

iPad applikáció

A Once Digital Arts stúdiójában mobil applikációs feldolgozás készül a Bogyó és Babóca sorozat legnépszerűbb kötetéből, az Évszakos könyv négy meséjéből!

TOVÁBB...